csiro_scienceimage_4432_burning_sugar_cane_prior_to_harvesting_at_frank_balettas_farm_brandon_near_ayr_burdekin_irrigation_area_se_of_townsville_qld

A kiégés, avagy a burnout szindróma fokozott érzelmi megterhelés és stressz miatt kialakuló kimerülés fizikai, lelki szinten egyaránt. Tünetei jellegzetesek, de nehezen beazonosíthatóak, mivel az érintett személy lassanként sodródik addig, amíg jelentkeznek a problémák. A szinte észrevétlen jelenség a cseppenként megtelő pohárhoz hasonlítható.

 

Tünetek

A kimerültség fizikai és lelki szinten is jelentkezik. A szokásos kezelési módokkal, mint több pihenés, kirándulás, nem szűntethető meg. Alapvetően a test és a személyiség teljes energiaapályáról van szó, mely megjelenik a motivációk hiányában, a közömbösségben, fásultságban, a munkateljesítmény csökkenésében. Súlyosabb esetben az önértékelés annyira csökken, hogy a teljes reménytelenség talaján öngyilkossági gondolatok is felmerülhetnek.

A kiégést éppen megélő személyt nem a lustaság vagy a tétlenség jellemzi. Egy finom eltolódást lehet  érzékelni, ami az aktivitásban levés és a kilépés váltakozásából tevődik össze. Bár az egyén elvégzi a feladatait, de nincs benne öröme, és a konfliktusokat, nehézségeket egy jellegzetes belső dinamikával kezeli, amit úgy él meg, hogy „felejtsük el!”, vagy „lépjünk túl rajta!”. Ezzel a kezelési móddal azonban egyre több, lassan felhalmozódó megoldatlan problémát vonszol magával lelkiekben.

Okai

A kiégés belső és külső tényezők együttjárásával alakul ki, de elegendő lehet a nyomasztó külső tényezők megléte is. A külső tényezők között minden olyan, lelki teherként megjelenő tényező szerepet kap, ami nehézséget jelent. A munkahely szervezetlensége, túl magas követelmények, túl sok feladat, rossz kommunikációs háló, mind az elvárt teljesítmény útjában állnak. Ezek halmozottsága még valószínűbbé teszi a lassú, de biztos kimerülést. Egy magas teljesítményt követelő munkahelyen, ahol viszont megvannak a jutalmak, és a befektetett munka elismerésben, fizetésben, vagy erkölcsi előmenetelben visszacsatolást és megerősítést nyer, kevés valószínűséggel vezet a dolgozó kiégéséhez. Az elvárt eredményességünk jutalma a beteljesülés felé billenve egyensúlyt hoz, a beteljesületlenség viszont kimerüléshez vezet.

Lehetséges az is, hogy a fizetésünkkel elégedettek vagyunk, viszont olyan kollegiális légkörben kell léteznünk, amire hosszabb távon nem vagyunk képesek. A furkálódás, áskálódás, könyöklés és irigység közegében csak egyetlen személy lehet a nyertes, viszont a rendszer könnyen darabjaira hullhat. Egy ilyen közegben az ember folyamatos készültségben van, és azt figyeli, hogy mikor és ki támadhatja meg. Ez a folyamatos készültség a stressz forrása, ami biokémiailag erodálja, elhasználja a testi tartalékokat, kimeríti az idegrendszert, legyengíti az immunrendszert, és pszichoszomatikus zavarokhoz vezet.

A külső tényezőkön kívül igen jelentős a belső hozzáállásunk. Ez nem csak azt az elhatározást takarja, hogy becsületesen állunk a munkánkhoz és a kollégáinkhoz, vagy sem, ennél sokkal mélyebb gyökerei vannak.

A személyiség mélyebb rétegeiben szerepelnek azok az értékek, amivel tudattalanul mindent megmérünk. Mindez az értékrend nem velünk születik, de hajlamaink csírái már a méhen belüli fejlődés során is rögződhetnek. Fontos és maradandó személyiségjellemző lesz a születés könnyedsége vagy nehézsége, és akár egész életünkben ismételhetjük az ekkor fennálló külső helyzetet. A kora gyermekkorban bennünket érő impulzusok is mély mintaként velünk lesznek egész életünkben, így a családból átvett értékek és attitűdök is szerves részei a személyiségnek. (Természetesen felmerül a genetika és az öröklés kérdése, de itt nem merülünk a génátadás, génkifejeződés részleteibe.)

A személyiség végül egy olyan rugalmas, mégis statikus értékekkel jellemezhető rendszer lesz, amely alapjaiban nehezen változtatható meg. A személyiségnek része lehet az úgynevezett nárcisztikus karaktervonás, amit ¨C domináns megléte esetén ¨C betegségként diagnosztizálnak (nárcisztikus személyiségzavar). Ha csak enyhén is jelen van a személyiségben, akkor melegágya lehet például a megmentő szindrómának, az örök függésnek, vagy az erkölcstelen karrierizmusnak. A nárcisztikus vonások a személyiség mélyén olyan terepet keresnek, ahol saját grandiózusságunkat és nélkülözhetetlenségünket megélhetjük. A nárcisztikus vonások tehát gondoskodnak arról, hogy olyan munkát vállaljunk, ahol nagynak, erősnek, vagy támogatónak élhetjük meg magunkat. Így él bennünk az adott szakma iránti vonzalom, ami aztán elkísérhet egész életünkben.

Az érintett szakmák

Minden olyan terület, ahol sokat foglalkoznak emberekkel szedheti a kiégés áldozatait. Elsősorban a segítő szakmák sorolhatók ide, mint az orvosok, pszichológusok, ápolók, szociális munkások. De jelentős a kiégés a rendőrök, politikusok, pedagógusok, pénzügyi tanácsadók, fodrászok körében is.

Minden szakmának megvan a maga nehézsége. Az olyan területek, ahol sok a lehetséges konfliktus, vagy a krízishelyzet, vagy sok emberrel kell bánni, mind kitüntetett a kiégés szempontjából.

A kiégés nem a szakmai intellektuális vagy kétkezi voltától függ, hanem az emberi kapcsolatok mentén alakul ki. Egy fodrász például rengeteg személyes történetet hallgat meg, amibe belevonódva nem fogja tudni kezelni a hallott információkat. Mindezek végül a saját magát romboló stressz forrásává válhatnak

A kiégés létrejötte

Klasszikusan több lépésben, elég jól elkülöníthető fázisokban lép fel a kiégés. A kezdeti lelkesedést a munkahelyi teljes erőbedobás, sőt erőn felüli vállalás jellemzi. Ekkor a személyiséget áthatja a tettvágy és a háttérben a „mindeneket megváltani akaró jóság”. Ez a társadalmi elvárások kódolta altruizmus és a saját korlátok nem megfelelő ismerete által létrehozott ambivalencia mint kiinduló pont.

Később, a realitás fázisának nevezett szakaszban már alábbhagy az előzőleg tomboló munkakedv. Az egyén tisztábban látja saját képességeit és tevékenységének korlátait. Ez azonban nem az egyensúly stabil szakasza, hanem egy eltúlzott kezdés utáni átlendülés, ami folytatódik a következő, kimerülést jobban mutató szakaszokban.

A stagnálás fázisában a munka már nem okoz örömet, hiszen kötelességgé vált. A motivációk és a lelkesedés a feladatok rutinszerűségébe váltott át. Bár a feladatokat ekkor még ellátja, de éppen csak annyit hajlandó beletenni a munkájába, amennyi nagyon kötelező.

A frusztrációs stádiumban a személy már mindent személyes támadásnak él meg. Stressztűrő képessége alacsony, de munkájának minősége is lezuhant. Ingerlékenysége mindenki felé fokozott, különösen a kollégák és a páciensek szenvedhetnek a kedvetlen és nem kooperábilis hozzáállástól. E kiégési fázisban már a környezet számára is nyilvánvaló, hogy valami nagyon nincs rendben.

Utolsóként az apátia és fásultság fázisa bontakozik ki. Mivel nem képes magát kipihenni, és örömöt lelni a privát életében, már nincs hova menekülnie. A munkahelyét, sőt a pályáját is elhagyja a személy, de a magánéletében is még több megoldatlan konfliktust kreálhat. Szakszerű segítség nélkül a szerhasználatig, addikciókig, sőt, az öngyilkosságig is juthat az érintett személy.

Szerencsére a beavatkozás, az intervenció minden fázisban hatékonyan visszafordíthatja a már kibontakozott folyamatot.

A kezelés lehetőségei

A különböző szakaszoknak megfelelő kezelést kell választani. A kezdeti idealizáció fázisában ugyan ritkán lehet elcsípni a folyamatot, hiszen mindenki örül a lelkes munkaerőnek, s neki magának sincsenek problémái: nem kimerült és intoleráns. Ha mégis szóba kerül az intervenció, akkor az irreális elvárások átalakítása, az egészséges és fenntartható célok kialakítása a cél. A stagnálás során szintén nem feltünő a munkaerő helyzete, hiszen nagyjából egyensúlyban van önmagával: igényei és elvárásai találkoznak a munka nyújtotta megelégedettséggel és sikerekkel. A frusztráció és apátia során már érzékelhető a negatív hozzáállás. Ekkor a rendszeres, önmagára is figyelő életmód beállítása mellett a munkában a reális célok és értékek megteremtése hoz megoldást. A megfelelő életmóddal, mint egészséges táplálkozás, rendszeres fizikai aktivitás olyan kereteket adhat magának az érintett személy, ami átsegíti a válságos időszakon. Eközben megtanulhatja az értékrendszerének hibáit kijavítani, és az esetlegesen elérhető külső, munkahelyi tényezőket is korrigálni.

 

Forrás

Selye János: Életünk és a stress. Akadémiai Kiadó, 1978

Selye János: Stressz distressz nélkül. Akadémiai Kiadó, 1976

Szabó P.: Halálunk és a stressz. A stressz szerepe a betegségek kialakulásában. in: Természet Világa 1993; 124: 255-258.

Freudenberger, H. J. (1974): Staff burnout. Journal of Social Issues, 30(1), 159-165

 

Kökény Tibor

 

Advertisements