Brahma nappalának kezdetén 14 Indra született. Mindannyian börtönbe kerültek. Ilyen érdekesen alakult a sorsuk.

Egy nap Brahmadév fia, minden tudás és bhakti tárháza, Nárada, a nemes Vaisnava hirtelen felbukkant köztük. Amint megpillantották, namaszkárral köszöntötték. Az égi risi mosollyal az arcán, telve szeretettel énekelni kezdett. Az Indrák között volt a nemes Csanga. Belefáradva a régóta tartó bebörtönzésnek, összetett kezekkel kérdezte Náradát:

  • Hogyan juthatnék ki ebből a világból? Mondd el nekem, kérlek, hogy miként kerülhetném el az újjászületéseket?
  • Ebben a világban erre nincs eszköz – mondta válaszképp Nárada. – Menj a halandó világba avatárként, ó, Csanga. Ott van Pandhari nagyszerű, szent városa. A földi mennyországot találod ott, és a legfelsőbb Brahm neked egy téglán állva fog megjelenni. Tudd, hogy ez mind igaz. Ott a szentekkel való találkozást fogod élvezni, és a kirtanok éneklését. Az összes polgár, férfiak és asszonyok mindnyájan dzsívanamukták. Menj a tettek világába avatárként, és ott lelj rá az üdvözülésre. Anélkül, hogy a halandók világába mennénk, az istenek városának és Brahmadev mennyországának lakói nem kaphatják meg a végső felszabadulást.
  • Használj egy olyan módszert – mondta Csangdév –, ami megszabadít ettől a testtől.

Nárada adott neki egy 12 szótagos mantrát, amivel rögvest megszabadult a testétől.

Csanga és a Halál Istene

Csanga egy bahmin házában született avatárként, Puntambában. Szülei már nagyon idősek voltak, és nagy örömüket lelték a gyermekben. Csanga dicsőséges és ragyogó gyermek volt. Amint a szülei ránéztek, szívük megtelt szeretettel. A gyermek a 8. születésnapján a szent fonállal nyert belépést a brahmin kasztba, majd kiházasították. Amint egy gondolat ötlött az eszébe, azt megvalósította. Tudott a levegőben járni. Ahogy kiejtett egy áldást, azonnal meg is valósult. Bárhova is lépett, minden sziddhi ott termett, hogy szolgálja őt. Mind a 14 tudásban, mind a 64 művészetben járatos volt. Tudta, hogyan kell az elmét kontrollálni.

100 évesen elérkezett a halála ideje. Azonban lelkét a fejtetőhöz vonta, és becsapa a Halál Istenét. Kikerülte a halált, majd visszatért a testébe. Sok idő telt így el, és 1400 év elmúlt. És még így sem szenvedte el a halált. Sosem öregedett meg. Nagy hírnévre tett szert a világban. Szokásosan eljárt Pandhariba, hogy kirtanokat énekeljen, és közben táncoljon. Örömmel és békében él a Tapi folyó parti remeteségében. Rituális fürdőket vett a Godavari folyó partján álló Puntamba városában. Sok tanítványt, szám szerint 1400-at fogadott el. Mindőjüket magával vitte. Vele együtt, a levegőben utaztak. Bár volt ilyen ereje, mégsem volt szatguruja. Tanította a követőit, és szolgálatot fogadott el tőlük. Ahogy egy orvos is szigorú diétát ír elő valakinek, de ő maga azt eszi, amit szeret. Vagy ahogy egy brahmin másoknak rituális fürdéshez ad mantrát, míg ő maga nem merítkezik meg. Így nyert Csangdév is sok tanítványt magának, sziddhiket felmutatva. De ő maga sosem lett egy szatguru tanítványa. Azt mondta: „Az egész halandó világban kerestem, de nem leltem magamhoz méltó szatgurut. Senkit nem találok ilye erőkkel, amik nekem vannak.”

De hallott Gjándévről, Visnu közvetlen avatárjaként testesült meg, és aki éppen Alandiban élt. Csangdév így gondolkodott: „Elmegyek őt szolgálni. Először azonban küldök neki egy levelet, és megvárom, hogy mit válaszol rá.”

Csangdév levele Gjándévhez

Tollat és tintatartót vett elő. Miután átgondolta, hogy mit írjon, azt gondolta: „Nem szólíthatom meg fiatalabbként, mivel a tanácsai szeretném. De mint rangidősnek sem írhatok, hiszen Gjándév fiatalabb nálam.” Így egy üres lapot küldött el egy tanítványával. Gjándév a szokásos helyén, Sziddhesvar templomában tartózkodott, Alandi városában. Visnut képét hozta az elméjébe, és szeretettel hódolt neki. Hirtelen egy égi ösvényen megérkezett Csangdev tanítványa. Gjándev értette, hogy miért jött. Mielőtt még előadta volna küldetése célját, Gjándév ezt mondta: „Csangdév küldött.” Csangdév tanítványa namaszkárral köszöntette, és eléje helyezte a levelet. Amikor kibontotta a levelet, látta, hogy egy szó sincs ráírva. Gjándév ezt mondta:

  • Bár már 1400 esztendő eltelt, ő maga még mindig üres. Mint egy mesterséges tó, amibe nem vezetnek vizet, vagy mint egy férfi erő nélkül, vagy mint egy ember, aki szvámí lesz, de nem semleges a világi dolgokkal szemben. Vagy mi haszna az együttérző szív nélküli személynek, aki közben a minden élőlény iránti kegyelemről beszél? Ugyanígy Csangdév élete haszontalan, amíg nem szegődött egy szatguru szolgálatába. Bár 1400 éve él, mit ért el mégis?

Gjándév válasza

Ezeket mondva, majd Gjándév a következőket írta saját kezűleg: „A lélek jár át mindent, és minden teremtményben ugyanolyan. Nincs benne olyan, hogy fiatalabb vagy idősebb, családos vagy egyedülálló. A lélek nem hosszú vagy rövid. Sosincs távol, sosincs közel. Amikor az ég sűrűn fellegekkel borított, a tér ugyanolyan, amilyen előtte. Bármekkorára is nőjön vagy csökkenjen valakinek a testmérete, a lélek ugyanaz marad. Bármit látunk a világegyetemben, az a lényeg a testünkben is létezik. A mája, vagy tudatlanság ravasz: nem enged tisztán látni. A tudatlanság miatt mi magunk leszünk összezavartak. Mégis, megfelelően gondolkodva nekünk kell emlékeznünk minden előző dologra. Bármi is a világegyetem magja, az benned is megvan.”

Gjándév azért írta ezt a levelet, hogy Csangdév megérthesse az igazságot. Amint megírta, gyorsan el is küldte. Ahogy Csanga elolvasta, megtapasztalta a tanítását.

Csangdév meglátogatja Gjándévet

Azt gondolta: „Azon nyomban találkoznom kell azzal, akiben a tudás ilyen óceánja lakik. Majd egy tigrisen lovagolva megmutatta nagy hatalmát. Csanga 1400 tanítványával együtt haladt. Ekkor Gjándév Alandiban volt, egy fal tetején ült. Az emberek odajöttek, mondván: „Egy nagyon különleges vendég érkezik. Egy tigrisen ül, és egy kígyó az ostora.” Hallva az információt, Gjándev megértette a jelentését. „Gondolom, Csanga az érkező vendég” – jegyezte meg. Ekkor parancsot adott a falnak, amelyiken ült, ezzel a megjegyzéssel: „Csangdév, egy tigrisen ülve gyorsan közeledik, hogy találkozzon velem. Amikor szádhuk vagy szentek jönnek a házamhoz, akkor nekünk is eléjük kell mennünk, hogy üdvözöljük őket.” Gjándév szavait hallgatva, egy rendkívül különös dolog történt. A fal, amin ült, sebesen kezdett mozogni. Férfiak és nők döbbenten látták ezt a csodát.

Csangdév büszkeségét alázatra fogják

Ahogy Gjándév kijött a városból, úgy Csangdév már messziről felismerte őt. Azt gondolta: „Áldott a szatguru hatalma, aki képes egy élettelen dolgot sétára bírni. Milyen értéke van, hogy egy tigrisen ülve megyek, hogy vele találkozzak?” Így leszállt a tigris hátáról, és magát a földre vetve köszöntötte Gjándévet. A szívében lakozó összes büszkeség egy pillanat alatt elillant. „Ő maga Visnu, testet öltve” – gondolta magában. Alázatos szívvel közeledett Gjándev felé. Majd egy banjan fa alatt találkoztak. Gjándév szavaira várva Csangdévet teljesen átjárta az öröm. Még a mai napig is azt a fát a pihenés banjan fájának nevezik. Akik odamennek, és csak egy pillanatra is odaülnek, a végső elragadtatás legmagasabb állapotát érik el. Majd Gjándév kézen fogta Csangdévet, és saját házához vezette.

Muktabai, Gjándév húga épp akkor fürdött. Amikor Csangdev ezt megértette, arrébb ment. „Te összezavart, te guru nélküli” – kiáltott fel Muktabai. De ezt hallva Csangdév ott termett, és alázattal érintette meg a lábát. „Honnan tudtad, ó, Anyám?” Ádimája (Muktabai, mint az elsődleges ősanya megtestesülése) ezt hallva így felelt: „Abból értettem meg, hogy hátat fordítottál. Ha a szatguru kegyelme rajtad lenne, akkor nem merült volna fel ilyen értéktelen gondolat benned. A tehenek az emberek közt és a dzsungelben kóborolnak, és nincs rajtuk ruha. Én is ugyanolyan állat vagyok, mint bármelyikük. Hogy nem tapasztaltad még ezt eddig?” Muktabai szavait hallva Csangdév a lábához hajott fejet, majd Gjándévhez szegődött mint szolgáló. Mantrát kapott és tanítványa lett. Amikor a Legfelsőbb Brahma megtestesülésének, Gjándévnek a keze Csangdév fejét érintette, teljesen közömbössé vált a földi dolgok iránt. Félretett minden vágyakozást a teste iránt. Az összes büszkeség eltávozott az elméjéből, és szeplőtlenné vált. Csangdev átölelte Gjándev lábát, és így magasztalta. „Áldott hely Alandi! Maga a mennyország a halandók világában. Vagy még egy Pandharinak nevezhető, amit ebben a világban teremtettek. Gjándev odaadása miatt eljött oda Visnu. (Rukmini férje).”

 

Forrás: Mahipati: Stories of Indian Saints (Bhaktavijaya)

Advertisements