Indiát lehet szemlélni a csodák vagy épp a szélsőségek hazájaként. A régi, brit megszállás idejéből megmaradt reflexek a szolgaság és elnyomás emlékei. Mindezek mellett, vagy éppen ezekkel együtt van csodálatosan jelen lényegében minden emberben a spiritualitás.

Két, a korai harmincas éveiket taposó nyugati élt Vishwaguru Maheshwaranandaji ásramjaiban az 1990-es években. Az Alakhpuriji Siddhapeeth Parampara követői, Vishwaguru Maheshwaranandaji tanítványai voltak. Egyszer, az indiai forró nyárban Dzsaipurból Kélásba utaztak – itt van két ásramjuk. Narancsszínű pólót és fehér nadrágot hordtak, kopaszra nyírt fejjel, bár nem voltak szvámík, szerzetesek. Át kellett szállniuk, így megálltak egy félórára egy kisvárosban, ahol egy helyi teázó-kávézó felé vették útjukat a felfrissülés reményében. Az ajtóban két helyi, hozzájuk hasonló korú indiai fiatalemberrel futottak össze, akik megállították a nyugatiakat. Az egyik helyi lakos – látván a nyugatiak öltözékét és hajviseletét – rögtön megértette, hogy a külföldiek egy spirituális mester, Guru követői. Összetett kezekkel alázattal fordult feléjük, s a hagyománynak megfelelően meg akarta érinteni a lábukat. Ezt persze nem engedték, hiszen nem voltak sem szvámík, sem mesterek. De az indiai fiatalember ragaszkodott hozzá, hogy áldják meg őt bölcsességgel, gjánával. Elmagyarázták neki, hogy ehhez a mestereikhez és az ásramjaikba kell ellátogatnia, ahol megtapasztalhatja az áhított gjánát.

Advertisements