Egy család a mongol határtól északra a tajgában élt évtizedekig, elvágva a civilizációtól, kényelemtől. Háztartási eszközök, élelmiszer utánpótlás, orvosi segítség, megfelelő ruházat és minden egyéb nélkül. Még fogorvoshoz sem mehettek soha a vadonban.

A család a két szülőből és gyermekeikből állt, akik az 1930-as évek Szovjetúniójában vallási üldöztetés miatt menekültek a rengetegbe. Két gyermekük már úgy született, hogy sosem láttak civilizációt: sem falvakat, sem városokat, sem más embereket. Egy geológiai kutatócsoport véletlenül botlott beléjük az 1970-es évek végén. Bár nem volt Playstation-ük, nem tudtak a legújabb Armani divatról és sosem mosdottak baktériumölő szappannal, viszont kaptak tiszta forrásvizet, chemtrail mentes eget, és  még az adóbevallásuk miatt sem kellett aggódniuk. Persze az élet nem túl rózsás a téli -40ºC-ban, különösen, ha a fagy minden termésüket elviszi.

A történetnek több érdekes, tanulságos és megindító eleme van. A hasonló esetek azonban mégsem feleltethetőek meg e család életének, hiszen vagy olyanokról van szó, akik egy szigeten rekedtek a 2. világháborúban Japánban (és még évekig védték a hazát a háború végéről nem tudva), vagy a vadonban állatok nevelték fel őket (farkasok és gazellák közé keveredett emberekről lehetett tudni), vagy szól történet olyan személyről, aki, bár civilizációban él, mégsem használ pénzt.  Hasonlatos helyzetet igyekeztek kialakítani bizonyos bigbrother műsorok is, melyeknél a résztvevőket egy rosszul felszerelt szigetre vezényelték, azonban még ők is kaptak valamennyit enni. (Robinson Crusoe-t nem sorolhatjuk ide, hiszen fiktív történet, több irreális elemmel megírva, mely a fehér felsőbbrendűség és a mindenek fölötti ráció korában keletkezett.) A Kyokushin karate alapítója, Sosai Oyama szintén folytatott elvonulást és magányos edzéseket, több éven  (!) keresztül, azonban ő is kapott folyamatos élelmiszer utánpótlást.

A tajgabeli család azonban sajátos motiváció miatt mondott le a civilizált világról: vallásuk elveihez ragaszkodtak, annak korlátozását, fenyegetettségét nem viselték el. Így menekültek a rengetegbe, néhány edényt véve magukhoz, de lényegében minden egyéb eszközt mellőzve, abban a ruhában távoztak a társadalomból, ami rajtuk volt. Egy ember motivációját értékelve a  biológiai létezés az alapvető, melyre épül a reprodukció, majd a társas-társadalmi beágyazottságú hajtóerők. Végül a motívumok csúcsa a spirituális-vallási indíttatás. A Likov család az életéért menekült, viszont hitükhöz való ragaszkodásuk hajtotta őket. És nem is óhajtottak visszatérni a társadalomba, még akkor sem, amikor rájuk találtak. Idővel baráti viszony alakult ki az őket felfedező kutatókkal, így sikerült kissé modernizálni és jóval minőségibbé tenni a létezésüket. Bár a geológusok tévéje néha “beszippantotta” őket, és néztek műsorokat, de utána gyorsan meggyónták a bűnüket 🙂

Egy képzeletbeli számüzetésben szinte elképzelhetetlen ilyen körülmény közt létezni: puszta kézzel és egy bibliával felszerelve nem túl sokáig húznánk. A Likov család tagjainak élete azonban nem a biológiai túlélés, hanem a zavartalan vallásgyakorlás miatt nyert értelmet. Olyanok ők, mint a Himalája hegyei közé vonult szerzetesek, akik a saját békéjüket keresik, és Istenükkel való kapcsolatukért minden kényelmet, hírnevet feláldoznak. Ez a belső béke, és a természettel való harmónia elképzelhetetlen a modern nyugatiak számára, hiszen agyuk folyamatosan bombázva van tonnányi – főként redundáns – információval. A kisimult agyhullámok megtapasztalása nyit utat a magasabb megértéshez, s a tiszta intuícióhoz. Ez a belső kapcsolat az öröm és üdv állapotának letéteményese.

 

A magyar nyelvű cikkért: KATTINTÁS. Eredeti cikk: ITT.

A történetből könyv is született: LÁSD ITT.

 

Advertisements