Tízéves voltam, amikor a nagybátyámmal és az unokatestvéremmel táborozni mentünk egy kavicsbányatóhoz. Sok szép és tanulságos élmény kapcsolódik az ott töltött néhány naphoz.

Az egyik tanulság, hogy a tábortűzbe rakott kissé szurkos fát nem érdemes megfogni, mert leég a kezünkről a bőr… De mindezzel együtt nagyon jó, emlékezetes élmény marad, ahogy a kukoricásból pár csövet elhoztunk és megfőztük, vagy ahogyan a gumimatracon csónakáztunk a tó közepén – miközben rendesen úszni sem tudtam. A tó körül a kavicsbánya dolgozóin kívül magunk voltunk, nagy békében, néha pár falubeli gyerek kijött, hogy ugráljanak a kotrógép tetejéről a vízbe. Pecáztunk, és a halakat kukoricával etettük be. Bográcsban főztünk. Paradicsomi állapot volt.

Egyik hajnalban egyedül ébredtem meg, kimentem a sátorból, és láttam, hogy a pecabotunkat rángatja valami. Kihúztam, s egy jó 30 centis hal akadt a horogra. Kínlódott a szájában a horoggal. Sajnálat ébredt bennem, megpróbáltam kiszedni úgy, hogy ne fájjon neki. De a horog úgy van kitalálva, hogy nem lehet fájdalommentesen kiszedni. A jószándék, hogy megtalálom a kevésbé fájdalmas utat a horog kihúzásához, elfuserált kísérlet volt. A horog csak egyre bentebb hatolt, szerencsétlen állat pedig egyrészt a fájdalomtól vonaglott, másrészt a parton nem volt levegője, és fuldoklott. A jószándékú tettvágy, hogy mentesítsem a szenvedéstől, és az amatőr horgásztudomány, ami a horogkiemelésre nem terjedt ki, egyre rosszabb eredményre vezetett. Végül a hal jobb szeme mellett kezdett kikandikálni a horog, átütve az állat teljes pofáját, és egyre mélyülő lyukat képezett. A sajnálatom lassan iszonyattá vált bennem, ahogy a hal szeme kocsányon lógott, s nem tudtam a végére járni a dolognak. Segítségem nem volt, de már nem is akartam, hogy bárki ebbe beleavatkozzon. Tudtam, hogy szerencsétlen jószág elég nagy, hogy a serpenyőben kössön ki, én pedig életet akartam neki, mégpedig szenvedés nélkül.

Végül a horog kijött, hiszen akkora lyuk tátongott már a lógó szeme mellett, hogy oldalról be lehetett látni a hal szájába. Gyorsan visszadobtam szerencsétlent a tóba, s el is iszkolt, amilyen gyorsan csak tudott.

A nagybátyáméknak elmondtam az esetemet, s ők is sajnálták – de csak a mérete miatt, ami már ehető lett volna… Bennem viszont a hal szenvedését végigkísérve valami megváltozott. Már nem lelkesedtem annyira a halászléért.